Most már aztán végére járunk a már több mint három hónapos angol kalandnak, ez lesz a harmadik és egyben utolsó bejegyzés az utazásról. Mert minden jó dolognak három része van, lásd a klasszikus SW trilógiát.
Szóval vasárnapra járt már az idő, ez ugye ott már a hét elejét jelenti (ezt most nem tudom miféle indíttatásból írtam le, max csak okoskodásra jó :)). Babuci természetesen már javában ugrándozott az ágyikóban, mi is már egy fokkal jobban éreztük magunkat, ráadásul sütött a nap! Bearanyozott életkedvünkkel karöltve lezúdultunk a kajáldába, Babuci pulpitust rángat, rántottát darál, rendet bont. A flamó után Tata is jelentkezett, hogy a londoni kommunista szombat után most már ő is szabad, talizzunk a Tower-nél. Oks...
Úgy tűnik, hogy vasárnap délelőtt egy világvárosban a metró is alszik, ugyanis nem minden szakaszon járt. Ennek okán aztán buszozásra "kényszerültünk", ami viszont fergeteges mókába csapott át és Babucinak is totál bejött. Élményvideó itt:
.
Leszállás után annyira elfáradt a lelkem, hogy rögtön bealudt amíg elsétáltunk London legnagyobb ex-dutyiáig. Ez kábé 40 perc volt, a helyszínen persze már zsibongtak a turisták, erre persze felkelt a Moniseur. Tolt egy banánt és elkezdett randalírozni. A nap legnagyobb poénja ezután érkezett. Arrafelé mászkált egy csapat japán/kínai/koreai/stb. kiccsaj és annyira megtetszett nekik Babuci, hogy elkezdték fotózni mint valami látványosságot :). Ő meg feszített mint egy magazinfiúcska.
(Nem kell Tower Bridge, inkább rohangásznék!)
.
Közben Apuci meg egy ezüstláncot talált egy fa tövében. Legalább valamennyi visszajött a kirándulásból... Tata közben végre beesett, és valljuk be, már flamósak is voltunk. Fogtuk magunkat és visszamentünk egyenesen oda, ahol előző nap voltunk. Babuci megkapta a kommersz kaját, Anyuci&Apuci&Tata pedig vidáman cider-rel öblített. Után jött megint a neheze, az alvás. Ez most meglepően jobban történt (vagy már nem annyira emlékszem rá :D), így Babuci elszunyált vagy másfél órát. Ezt persze merészen kihasználtunk és a The Big Shopping Part2-vel múlattuk az időt. Apuci megint szörnyülködött egy nagyot a megszentségtelenített bezárt lemezbolton és persze megint nem jutott eszébe pár száz méterrel arrébb megkeresni.
(Aznap még belefért egy önfeledt homokozás a Diana emlékparkban is)
.
A nap végén ismét növeltük az egy napra jutó elfogyasztott cider mennyiségét (én mondom, ami itthon kapható az valami hitvány pancs az ottanihoz képest), csomagoltunk, nyugovóra tértünk.
Másnap jött a következő challenge, hazaút Babucival. Anyucinak maradnia kellett melózni (plusz a kolléganőkkel tivornyázni az esti Londonban :)), és biza nehéz volt az elválás, de lehet hogy valahol nem bánta annyira hogy nem jött haza velünk. Babucin egyébként a kimerültség biztató jelei mutatkoztak, takarójával együtt párszor lefeküdt a váró padlójára is, kézben persze nem akart lenyugodni. Kb. 20 perc késéssel beszálltunk, Apuci jó előre bocsánatot kért mindenkitől a leendő műsorért. Aztán képzeljétek el, csoda történt! Bekajált egy tekintélyes mennyiségű Pringles-t, ezt követően pedig elaludt!!! Másfél órát, oh yeah Baby!. Ez a művelet egyébként Apuci kezében történt egy lehetetlen pozícióban. Így azon kívül hogy teljesen elgémberedett a karom, még huggyantani se lehetett menet közben. Sőt, egészen hazáig, mert ki vigyázott volna addig gyerekre?
.
Szerencsésen megérkeztünk Pestre, ahol éppen valami brutál dögmeleg tombolt. Jól jött a zsír új gurulós bőrönd, mert a csomag mellett Babucit is tolni kellett a taligájában (amit ő úgy nevez, hogy babacsiga). Néha így is majdnem legurult a lejtőn :). Beszálltunk az autóba (ott parkoltunk le pár napra a reptér közelében) és hazagurultunk. Ezután jött négy nap kanbuli, ami persze inkább estére korlátozódott, mivel Apuci melózott, Babuci meg bölizett (és visszaszoktatták őt az emberi táplálékra). De már nagyon vártuk Anyucit, jött is pár nap múlva, megpusziltuk őt és ezzel lezárult a londoni kaland...
A következő bejegyzésben összefoglaló jön a nyárról és bemutatom nektek a démonkutyát. Hú, de izgi! :)
