Tátáááá, úgy bizony, ahogy látjátok Babuci immár fél éves, több mint 180 napja van már velünk idekint. Na eme jeles alkalom jóvoltából még két foga úgy döntött hogy előjön. Szóval van már belőle négy darab, kettő alul egymás mellett, felül meg még kettő elszórtan. Amikor vigyorog úgy néz ki mint egy kezdő zipzár :). Természetesen ehhez a jelenséghez hozzátartoztak a vonatkozó nyűgösködések és éjszakai felkelések is, utóbbi rögtön egy ízben három alkalommal is! Oh yeah! De nem baj, egyenlőre túl vagyunk rajta. Egyenlőre, mert még hátravan 16.... :D
(Ejj de vidám vagy öcsém! Mi bezzeg nem, amikor előjössz...)
.
Apropó éjszaka, Anyucival most végzünk el egy tudományos kísérletet, melynek keretében le akarjuk szoktatni Babucit a hajnali partyzásról. A lényeg az hogy egyre később kelünk fel hozzá, plusz tejci helyett Apuci vízzel kezdi el itatni őt, egyre hosszabb időtartamig. Persze aztán Anyuci színrelép és megnyugvást ad, de aztán azt is egyre csökkenő ideig. Elvileg a gyerkőcnek ettől szelíd diszkomfort érzete lesz és fel se akar majd kelni, a mission time kábé 1 hónap. Ja és azt írták sírásmentes a művelet...Ok, rajta! Babuci kelt szokásosan, Apuci belopózik, felnyalábolja őt, leül vele, elkezdi itatni a bekészített csőrös pohárból. Erre ő cuppog kettőt, kikerekedik a szeme, néz, szinte látod hogy asszongya: Wtf? Mi a szent szalmazsákot művelsz te itt? Add vissza a muttert cicistül/tejestül!!! Még két pillanatig tartott ez az idil, aztán hangosan elkezdett bömbölni...Anyuci jön, megnyugvás érkezik... Apuci meg le van sz*rva a csőrös műanyagjával együtt. Pedig Philips vazze! No problem, a kudarc nem opció, folytatjuk...
Azért illően megünnepeltük ezt a fél évet. Először is elmentünk a Vasúttörténeti Múzeumba. Erről azt kell tudni hogy ott lakunk mellette, de az elmúlt két év alatt még be se tettük oda a lábunkat :D. Na ideje is volt már megnézni, meg éppen hallottuk hogy ott parkol pár óráig az Orient Expressz és be lehet skubizni néhány kocsiba. Szal Agatha Christie és Poirot után úgy gondoltuk hogy végre mi is felszállunk a legendás gőzösre. Apósom meg két lábon járó classic jukebox mivoltát megerősítve még erre is tudott mondani egy retró számot, íme (thx megint neki mert Apucinak is tetszik):
.
Babuci fel lett kötve Apuci hátára, és nekivágtunk a bő 200 méteres kirándulásnak. Beértünk és rácuppantunk egyből a nosztalgia vonatra, egy hálókocsi meg egy ebédlő volt nyitva. Hát nem tom` kinek jön be ez az úri utazgatás régi holmik közt, egy falatnyi helyen, Isztambultól Párizsig, 5 éjszaka, uszkve 2 millió forintért!!! Na ja, felmentem a honlapra oszt néztem egy utat, pont belecsaptam a legdrágábba :). Nem baj, élménynek jó volt. Babuci akkor még fenn volt, utána aztán nem érdekelte a többi mozdony, jóleső hortyogást lehetett hallani Apuci háta felől :).
.
Képzeljétek, végre megfejtettünk egy két éves rejtélyt ott helyben! Mindig hallottuk a konyhaablakból hogy valami gépies hang jön innen, ami csont olyan volt mint amikor az Álcák (a rosszcsont Transformers-ek) alakot váltanak! Wáááá!!! Végre észrevettük hogy az efféle zajt egy kiszuperált régi mozdony adja. Sejthettük volna hogy nem óriásrobotok laknak a szomszédban :D.
.
Persze Babuci nem maradhatott ajándék nélkül, így másnap elcsavartunk egy babaáruházba hogy válasszon valamit. Ez úgy történt hogy beraktuk hozzá a kiválasztott cumót hogy nyomogassa, nézegesse, oszt amelyik a nyerő azt visszük. Hát mondanom se kell, ez a témakör szinte kimeríthetetlen variációkkal rendelkezik a boltok polcain, csak a pénztárca szab határt. Meg a kélyes szülői érzés, hogy melyik fröccsöntött elektronikus biszb*sztól kezd el habzani legkésőbb az ember szája :). A selejtező végére már csak egy angolul is tanító laptop meg egy vízálló kongadobszerű ízé maradt. Utóbbi nyert, az is mondja az ABC-t, számol 10-ig, meg zenél, dobol, meg mittomén mit csinál. A szemetet pölö még nem viszi le.
(Itt mondjuk nem úgy néz ki mint aki nagyon örül, de már álmos volt...)
.
Babuci egyébként nagyon jól elvan ezzel a ketyerével, visszük is magunkkal a fürdetésre. A gond néha ott kezdődik hogy a játék püfölése közben annyira bepörög hogy össze-vissza elkezd csapkodni és a földre helyezi át a fürdővíz legalább felét. Ezután mindig einstand-olás következik, erre Babuci felháborodottan kikéri magának ezt a bűncselekményt. Persze egy vizes rongy szájba való tömködése és szopogatása mindig elfeledteti a búbánatot...