Már a Facebook-on is

FOGSZÁMLÁLÓ:

tumblr_lh2ocukZPg1qcos47o1_250.jpg

Babuci fogai közül ennyi kint van: 14

Ennyi van még hátra: 6

HTML doboz

T plusz 29 hét: Miska és az UV sátor

2013.06.07. 16:09 - Valkyr81

Elhagytuk már szépen a hatodik hónapot és kitartóan közelítünk a hetedik irányába. Babuci meg egyre nagyobbakat pucsít az ég felé, ebből hamarosan bukfenc, kézenállás vagy irdatlan nagy púderolás lesz. Utóbbira volt is már példa egy nap kétszer. Az első egy már "hagyományos" félpillanatalattledobommagamakanapéről produkció volt, aztán óvatlanul kimászott a padlóra a papucsok után (mer` az érdekesebb ugye mint a rendes játék). Kezek kinyom, valag ég felé. Erre rögtön egyből valamiért elengedte a kezeit, hát naná hogy lefejelte a lamináltat mint vakond a rotációs kapát. Pontosabban jött a sírás mint egy japán gyorsvonat, ölben való vigasztalás volt a jutalom a lelki/fizikai sérülésért cserébe. Ilyenkor egyébként a normál picsogás után mindig jön egy második felvonás, de azon már mindig érződik a kamuszag, látszik hogy Babuci itt már csak nyomatékosít. Hiába no, Shakespheare is megmondta: Színház az egész világ!

LastActionHero-458x300.jpg.

Egy kis magyarázat a címhez. A két dolog nem függ össze egymással, de tök jól hangzik így egyben. Először a végével kezdem.

UV sátor: Nyáron megyünk nyaralni, így fel kell hajtani néhány dolgot Babuci maximális komfortérzete kapcsán. Jelentem jól állunk, van már összecsukható utazóágy, babakocsi, meg 60 faktoros naptej (utóbbinak annyira gejj illata van hogy bekenés után Babuci aromában inkább hasonlít egy zacskó Haribora). Egy nagyon fontos tényező hiányzott még: Az UV sátor. A cél ugye szentesíti az eszközt: nem akarunk próbanégert csinálni csemeténkből. Felkerekedtünk hát hogy kerítsünk egyet. Hallottuk hogy éppen végleg zár az egyik nagy sportáruház és kiszórják mindenüket csökkentett áron, fillérekért. Bezúdultunk, elkaptunk egy ilyen sátrat ami valamilyen fájintos hegymászómárka volt. Hát nem hazudok nektek, de szinte akkora volt hogy max Babuci füle vagy Apuci bal heréje fért volna alá, de nem több. És vagy 15-be került. Elhajítottuk és húztunk. A szerencse megsegített minket, mert éppen volt ilyesmi akciósan egy négybetűs hazai ultradiszkont láncolatban :), 5-be volt a móka. Olyan frankó és szép nagy, hogy hárman is beférünk. Mondjuk Apuci egy ilyen alá is bemászott volna szívesen:

p1003027_1343229929_3517132202273_1.jpg

(Azt figyu, még labdák is vannak hozzá!)

.

Na de nincs itt vége a sztorinak. Ezek a cuccok alakváltósak mint a Transformers-sek, egy karikaszerű csomagból ugranak szét, aztán vissza. Illetve vissza már bajosan, mert az ember gyerekének kell összepaszíroznia ismét karikává. Hát Apucinak nagyon nem ment a hadművelet, nézem a csávót a rajzon hogy hogy csinálja. Addig még megvolt hogy félbe kell hajtani a cuccot, de aztán egy olyan ábra következett ahol már máshogy nézett ki a csomag!!! Azt meg hogy csinálta? Asszongya húzzam-tosszam addig a drótokat amíg három gyűrű keletkezik. Mé' nem mindjárt öt és akkor kész az olimpiai ötkarika vazzz!!! Anyuci hallotta hogy Apuci már elég sűrűn a Megváltót emlegeti, ezért besgített. Vele sikerült (<3), estére fordult már az idő, Babuci már elszunnyadt, koccintottunk pöttyet a sikerre. Kortyika, erre Apuci: akkor most megpróbálom egyedül! Mielőtt még Anyuci száját elhagyta volna "Neee" szócska, huppp, a sátor megint ott terpeszkedett a nappaliba. Naná hogy Apucinak még annyira se ment mint előtte, meg Anyuci is koki volt már. Apuci megint segítséget kért, együtt ment tovább a szenvedés, aztán megint előkerült a Megváltó is. A siker meglett, de sokat váratott magára...:D

De hát ki vagy mi Miska? Misa? Na az gondolom sokatoknak ismerősen csenghet. Moszkva, 1980...

1980-moszkva.jpg

.

Nem róla lesz most szó, de langyos (mármint a téma, nem a maci)...

Miska oroszul medvét jelent, és Miska megtalálható Babuci mesekönyvtárában. Orosz ismerősöktől kaptuk, egy keményfedeles lapozgatós cucc, amelyhez kapcsolódik egy kis zenedoboz. Ebből a zenedobozból egy dal hallatszik, amit egy orosz kislány vinnyog el a meséről. Miska (maci) egy babával együtt járja a vidéket, zsebében egy egérke (?), és örömködnek ahogy trappolnak. Miskához való viszonyunk elég vegyes:

DSC_0395.JPG.

1) Miskát nagyon szeretjük mert Babuci is szereti őt/azt. Tök jól elvan vele, nyomogatja, hallgatja, cibálja, a fenti képen látható, fonalakon lógó lábait meg szottyosra szopkodja. Ezen kívül még oroszul is tanul.

2) Miskát elviseljük, mert Babuci szereti őt/azt, de a tizenhuszonadik éneklés után már elkezd megszületni az emberben a gondolat hogy valahogy defenesztrálja (ablakon kivágja) önmagát vagy a játékot :D.

3) Miskát utáljuk, mert Babuci szereti őt/azt, de puszta léte egyedül indokolja a magáncsőd intézményének a bevezetését. Hogyhogy? Elkezdett lemerülni az elem. Ezt abból vettük észre hogy a dalocska egyre rövidebb lett, elharapta a kislány a nótát, plusz gyanúsan elkezdett lassulni és mutálni a hangja, szinte már egy peresztrojka férfikórusra hajazott. Apuci szétszedte Miskát egy csavarhúzóval, kiderült hogy három darab elemet kell ánusztájon felhelyezni neki (uhhh, ez elég durván hangzik leírva...) a működéshez. Hát mint kiderült ez egy órába való, elég drága gombelem, és kapásból három kell bele!!! A teljes beruházás összköltsége majdnem 4 ropi! EU támogatás meg nincs rá. Szóval ezt a gigakonstrukciót most elnapoltuk, és Anyucival hallgatjuk az egyre rövidebb és egyre maszkulinebb előadást...

...A környék összes órásának az anyukája meg otthon csuklik a karosszékben...Kézcsók!

A bejegyzés trackback címe:

https://mydaddyisageek.blog.hu/api/trackback/id/tr465344363

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása