Babuci immár három hónapos és olyan bámulatosan fejlődik hogy Anyucival csak nézünk mint Rozi a moziban. Majd 64 centije mellé már lassan 7 kiló is társul, olyan nehéz kezd lenni mint egy nagy zsák virágföld. Igazi kis virgonc időszak köszönt ránk, forgolódik már, koordinált mozdulatokkal fogja/tapizza a játékokat, sőt volt olyan is hogy kihajigálta azokat a nyugiszékből. Szüntelenül megy a duma, a ritmikus gagyogáshoz már csatlakoznak különféle érzelmi kitörések is, nem ritkák a lamentálások, panaszkodások sem :). A betegség szinte teljesen elmúlt már, tehát lassan ismét ránk köszöntöttek a cuki hétköznapok. Anyuci gyengélkedik még egy kicsit, Kisfiammal várjuk hogy ő is hándröd pörsszönt legyen.
(Úgy túnik Babuci hatalmasat bulizott éjjel, a csajok gondolom már hazamentek)
.
Persze a múltkori kórházas sztorinak még nincs vége, a teljes rehabbal kapcsolatban kaptunk két házi feladatot:
1) Venni kellett egy inhalátor készüléket. Ezt rögtön meg is ejtettem a gyerekkórház gyógyszertárában. Mondom bent hogy ezt a cuccot kérem, erre mondja az árát. Én így nézek:
Elájulok, fellocsolnak vízzel, utána mondom én hogy nem az aranyozott, brill kövekkel kirakott modellt kérném, hanem csak a simát. Ez a sima, ennyibe kerül asszongya. De akkor mennyit engedne a feléből? Semennyit, ez ennyi. Öhhhhh... de akkor mire lehetne még használni? Semmi másra. Na jó, mondom, Babuci egészsége mindent pénzt megér, veszem elő a kártyát. Erre asszongya kell még hozzá puff is. Mondom az van már otthon, örököltük az előző lakótól, azon ülök amikor geek-eskedek a számítógépen. Az nem olyan puff, hanem azt kell beletenni a készülékbe. Az mennyi?
Ájulás, fellocsolás, IMF hitel, fizetés, távozás. Otthon aztán összepattintottuk ezt a méregdrága vackot és bepuffoltuk Babucit, erre ő úgy hörgött alatta, mint kezdő Darth Vader légzésgyakorlat közben. A szajréról van kép is:
(Az olaj és a narkó után íme a cucc amivel nagy lóvét lehet szakítani...)
.
Végül is lehet szó majd valamilyen alternatív felhasználásról is, később el tudom képzelni hogy majd mindenféle partydrogot teszünk bele a csőbe és azt nagy vihogva megszipuzzuk a másik felén :).
.
2) Inhaláljunk kamillateával. Mivel ugye Babucit nem lehet leültetni a konyhaasztalhoz fejére borítva egy törölközőt, rögtönözni kellet egy sátrat a művelethez. Apuci bőszen magára vállalta a konstukciót és rögtönzött, kész, nem jó, kicsi-borul-összecsuklik. Anyuci erre kifejtette hogy Apucihoz nem az építész vénája miatt ment hozzá. Jó, szétszed, Anyuci átalakít, kész. Betoltuk alá Babucit, Apuci mellémászott, Anyuci meg importálta a forró lábost kamillástul. Kisfiamnak rém bejött ez a megoldás, vihogás közben jó nagyokat kortyolt a levegőből és leste hogy miként játssza Apuci a betépett hippit. Peace testvérek!!!