Jajjj de jó volt az elmúlt egy hét, megint egy igazi családi program kerekedett ki a hétköznapokból. Pont miután megírtam az előző bejegyzést, a következő napra rá Babuci bejelezte hogy megint sántít valami. Köhögés, orrszívás, Don Corleone hang ismét bejátszott, csak most már egy fokkal komolyabb tónusban. Kisvártatva már vaskos bömbölés és hőemelkedés is csatlakozott a menühöz. Mivel épp hétvége volt és nem volt doki, beszereztünk egy láz- és fájdalomcsillapító készítményt. Babuci estefelé kapott is egy adagot ami úgy kiütötte hogy nyomban 9 órát aludt egyben. Rekord, de ez nem nyugtatott meg minket...
.
Hétfőn jött a védőnő (akit Apuci szuperhős névvel is ellátott: Protector Woman :D), asszongya no para amíg nincs láz, orrporszívozás meg csepp oszt kész, de azért csütörtökön vigyük el a dokihoz. Ja, mindeközben vízórát cserélt két olyan büdös szaki hogy utána lángszóróval kellett szagtalanítani. Az elkövetkezendő pár napban nem történt változás, szóval szerdán elcsavartunk a körzetihez. Hatalmas szakmai tapasztalatról tanúbizonyságot téve széttárta a kezét, asszongya csúnya ez a köhögés, irány a kórház. He? Mivanmivanmivan? Ja, mindeközben Apuci éppen a közelben vizsgáztatta a kocsit ahol szintén két büdös szaki (én ezt nem értem, ezek mind szaglanak már reggel nyóckor?) beközölte hogy valami nem frankó a verdával, elülső lengéscsillapító elszállt. Ekkor jött Anyuci telefonja hogy be kell menni a belgyógyászatra. Akkor szép az élet ha zajlik...
(Hát nem ide kaptuk a beutalót...)
.
Beértünk, jött a vizsgálat, aztán meg a rossz hír: Babucit bent kell tartani megfigyelésre. Mivel nem maradhatott egyedül, Anyuci is csatlakozott a kéjutazáshoz. Namármost nem szeretném ecsetelni az állapotokat, a lényeg az hogy végre testközelből láthattam hogy hova megy a TB járulékunk.... Mert oda nem, az biztos. Szerintem ha fényképet készítek róla akkor tuti elkobozzák és megsemmisítik a telómat, mintha valami 51es körzetet találtam volna a sivatagban. Szóval a következő történt: Anyucit és Babucit berakták egy olyan szobába ahol volt egy beteg baba mamástul! Ágy nem jutott már Anyucinak így egész éjszaka egy fotelban kellett héderelnie, ezmiezmár?
Na másnapra meg is lett az eredménye a dolognak, Babuci javult valamennyit, Anyuci meg elkapta a köhögés/orrfújás kombót. Jó mi? Szépen megköszöntük a Hilton szerű körülményeket és elhagytuk a Kaptárt. Mondjuk saját felelősségre, mer ott úgy látták hogy jó lenne még bent maradni pár napot a többi beteg gyerekkel/szülővel együtt. Arghhh!!! Most végre itthon vagyunk már és Anyuci/Babuci szépen javul, a kocsi meg meg lett javítva. Szóval lassan Happy End.
Na még egy poén a végére. Visszamentünk a dokihoz egy kissé beolvasni neki amiért beutalt minket a lágerbe. Ismét bölcs jedi mester módjára széttárta a kezét és mondta: hát nem voltam biztos benne mert kicsi a gyerkőc.
Aaaaaa, agy mára kikpacs.
