A technika annyira fel van már gyorsulva mostanában hogy az ember haja majd leszáll a helyéről annyira belobog a hatalmas fejlesztések hallatára. Jófajta geek-ként én is kellően rá vagyok cuppanva az új motyókra, Anyuci legnagyobb örömére. Szal manapság már addig jutottunk hogy repkednek itt a mega/gigapixelek, moziban már csúcsra van járatva a térhatás, Pókember az öledbe esik szinte a vászonról, non plusz ultraként meg jön a még magasabb, még babább felbontás, az Ultra HD.
Ennek fényében nem ért váratlanul anno a 4Ds ultrahang elnevezés sem, habár kis korlátolt geek elmém először nem tudta hova tenni magát a fogalmat. A 2D agyi installációja ment simán, látjuk ugye a cukker Babucit a gép kijelzőjén ahol mintegy átlátszó szellemként mocorog Anyuci hasában a fekete háttér előtt, megvan szépen mindene, örömébódottá. Akkor aztán jött a 3D, már majdnem mondtam a dokinak hogy én bizony a rendelő bejáratánál nem kaptam meg az IMAX szemüvegemet így hogyan lássam térhatásban az én drága csemetémet? Kisvártatva aztán lenyugodtam mert megtekintettem a produkciót és kissé meghatódva néztem kisfiamat ahogy kirajzolódik a képernyőn úgy hogy kellő mélységérzetet is kapunk hozzá. Babuci egyébként ekkor éppen ujjszopkodással volt elfoglalva. Lehetett aztán hallgatni szívhangot (frankó élmény), keringést ellenőrizni, elégedetten csettintettem tehát hogy ez biza egy fenemód jó kis találmány. Ezek után aztán már halovány egy lövésem nem volt arról hogy hogy lesz ebből 4D. A negyedik mint idő dimenzióra egyből beugrott Marty McFly és Doki amint kipattan a fluxuskondenzátoros DeLoreen-ből és asszongya: Apuci, Apuci! Vissza kell jönnöd velünk! Vissza a jövőbe hogy ott is megnézd a kisfiad az ultrahangon :D!
Ezután jött a drámai felismerés: 3D + folyamatos mozgás az extra, woáááááá, hát gondolhattam volna! Így persze még tutkóbb volt az élmény, a legmurisabb az a rész volt amikor Babuci tövig beharapta a saját lábfejét és úgy mocorgott tovább, hát nem próbáltam utána csinálni :). A vizsgálat első 10 perce így felhőtlenül telt el, de ezután beütött a balhé, kisfiam megunta az ultrahangos szekálást és jófajta viet kong módjára elrejtőzött Anyuci méhlepényében. Mondtuk akkor Game Over, léc. A geek faktor kicsúcsosodása végett kaptunk egy CD-t a képekkel plusz videókkal sima felbontásban. Hát a Blu-ray-től és a HD-től még messze van ez a tudomány :).
(Íme a lábujj manőver!)
A sztorihoz hozzátartozik az hogy ezt az akciót jóárasítva tudtuk megkaparintani. Kellet valami vouchert nyomtatni és felmutatni. No ezen felfedeztük hogy a vizsgálathoz tartozik, egy -a 4Ds ultrahangos prájvet cég által üzemeltetett- magánszülészeti tárlatvezetés is. Összenéztük Anyucival, hát éppenséggel lecsekkolhatjuk. Maga az intézmény (szigorúan név nélkül) egy közkórház majd teljes emeletét foglalta el. Alul beszálltunk a szocializmusban, felül meg kijöttünk a kapitalizmusban. Hihhhetetlenül kedves emberek fogadtak minket, éreztem is hogy meg kell fognom a tárcámat mert elszökik a gatyámból ha nem figyelek :D. Egyből letámadott minket egy fotós buksza hogy itt aztán lehet babaalbumot meg oklevelet meg mifrancot csináltatni. Mondtuk hogy köszke, még nem tartunk ott, sasolni jöttünk. Kaptunk a tárlatvezetéshez egy hölgyet aki váltig esküdözött hogy itt a büdös életbe nem történt még semmi gond és aki itt született abból legalább űrhajós, világhódító vagy miniszterelnök lett, szinte itt laknak bent a dokik (a legjobbak persze a világon), haza se mennek a családjukhoz olyan jó, stb., kaptuk a reklámszöveget tehát vastagon. Egyébként szó mi szó, nagyon nyugodt egy hely, puccos, tiszta, semmi gond nem volt. Benéztünk egy szobába, leesett az állunk, akkora LCD TV volt bent hogy egyből bevittem volna oda a Ps3-at oszt két szoptatás közt elnyomok egy pálya Call of Duty-t és a hűtőből kikapok egy frankó sört. Csiriviri fürdő (Anyuci meg arra kattant rá), szép műtő, á la carte menü, apás szülés még császáron is, megint hihhhhetetlenül kedves orvosok (a szülésznő már fektetett is volna be minket azonnal úgy ahogy vagyunk), majd a lényeg: akciós áron!!! Nem írom le hogy mennyi, ahogy szól a mondás: a hülyének is megéri, hát még nekünk :)! Persze egy pillanatig se gondoltuk komolyan ezt a cirkuszt de azért rákérdeztünk: mi van ha vészhelyzet/komplikáció van? Jött a szöveg: el tudunk látni az égvilágon mindent, "csak" a légzési komplikációkat nem! Na akkor most figyeljetek!
Kérdezzük: De mi van akkor? Válasz: Hát átvisszük a közkórházba!!!!.....Kuccc....... Vazzzeeee, vágjátok? Kidobsz egy valag suskát és ha komoly gáz van áttolják a kölköt az "ingyenes" ellátásba!!! Ennyi!!! Kapitalizmusban pénz beszél, a kockázat nem. Pajkosan kacsintottunk hát Anyucival és egy "prospektus-felnyalábolási fedőakcióval gyorsan felkutattuk az EXIT feliratot :). Végső konklúzióként meg hallgassátok meg sok szeretettel az alábbi videó klipet, paszentol a témához: