Mennyi? 30 (ha még emlékeztek a régi HBOs műsorra)! Ez a szám lebeg most a szemeim előtt, ugyanis Babuci -ha minden a tervek szerint halad- szinte pontosan harminc nap múlva fog megszületni. Hogy ő maga ezzel a kérdéssel per pillanat hogy áll azt nem nagyon árulta el nekünk, továbbra is fejjel lefelé (így a cool) csüng a pocakban Anyuci hasikójában és folyamatosan gyarapszik (na meg újabban szórakozik velünk, erről majd lejjebb mesélek). Zöldséges alteregójának pedig ezt találtam:
(A rejtélyek száma ezzel a cuccal tovább nő...)
Most már aztán joggal kérdezhetitek hogy mit a francot szórakozok itt veletek hetek óta hogy csemeténk fejlettségi vizualizációjára mindenféle kreténségeket csatolok be, mer a következő akár egy morzsaporszívó is lehetne, azt se értenétek. A kérdés jogos, egyre mélyülő megdöbbenéssel konstatálom én is a babás honlapot (illetve ezt a fenti nagy kupac salátát), ahol egyébként roppant elmés írásokat olvasok, viszont ez zőccséges rész teljesen el van cseszve. De hogy ne maradjatok infó nélkül, utánanéztem ennek is. Először az egész valami rebarbaraféle dolognak sejlett fel, de aztán kiderült hogy egy mángold-ról van szó. Azt se tudtam mi fán terem, tovább kutattam. Jött a siker, elég ritka zöldség felénk, leveles répának hívják és a legközelebbi rokona Mr. cékla. Na ennyit a gasztrokirándulásról...
A változatosság kedvéért listázás következett megint :), mi van még hátra Babuci stafírungjából? Az a mák hogy most már eléggé végén járunk a dolognak, persze gőzünk sincs hogy mi lehet majd még aztán amire most nem gondoltunk :D.
Segítséget kaptunk egy kedves családtagunktól, eljött velünk vásárolni és így pótolhattunk egy nagy rakás hiányzó cuccot. A célpont egy elég ismert hálózat volt, nem reklámozom, B-vel kezdődik a márkanév. Belépve a bababótba rögtön szembesültem (megint) a ténnyel hogy a gyerekszülés/nevelés témakör köré nemhogy egy teljes bizninszt de egy valóságos IPARÁGAT húztak fel, annak luxuskategóriájával együtt. Gondoltátok volna hogy egy babakocsit lehet akár 400 ezerért is venni??? Vagy akár Ferraris kocsiülést/hordozót (Aston Martinos akkor meg mér nincs?)??? Yeah, cool, mehet aztán a kakashinta mellett a villantás, né mááá hogy farolok be a titánvázas Luidzsi Vuccsi babaverdámmal vazzeee!
Na miután visszacsuktam kiakadt állkapcsomat elkezdtünk normálisabb árfekvésű holmik után kutatni. Apuci meg egyből leragadt e legóknál :). Eszméletlen mennyit változtak ezek is az elmúlt években. Van már például nindzsás kiadás is, el is játszottam volna vele egyből Michael Dudikoff "Amerikai Nindzsá"-ját :D.
(1985 - ...)
(... - 2012)
Amíg Apuci elszórakozott a játékoknál, Anyuciék begyűjtöttek egy szakajtónyi holmit: cuccok szoptatáshoz, fejvég, kád, fertőtlenítő, stb. Jó holmi volt még az orrszívó porszívó is(az elején egy taknyosan mosolygó tatu virított), ahol egyre növekvő vegyes rémülettel jöttem rá hogy nem poénból hívják így, TÉNYLEG rá kell kötni az otthoni porszívóra. Na megmondtam egyből Anyucinak hogy felejtsük el azt a vackot, nem fogom hagyni hogy a 2000 watt kiszippantsa Kisfiam agyát a helyéről. Ja hogy le van szabályozva? Az más....
Az "i"-re a pontot meg feltette a pihenőszék beszerzése. Ez tulajdonképpen egy olyan cucc amivel az ember a saját nyugalmát vásárolja meg, beleteszi a kölköt, az szépen elringatja és még zenél is neki. Nosza összeraktuk otthon, elemet bele (220 nyista), mehet. Összesen hét track-et tud a dolog, kétféle hangerőn, kicsit hiányoltam a listából Scooter-t és a U2-t :). Letettük a földre hagy zenéljen, hát olyan Istenesen elkezdtünk bealudni tőle hogy csak na, csak fog működni Babucinál is.
És akkor a parajelenségről. Babuci tehát elhatározta hogy alaposan megtréfálja Anyucit és Apucit. Ehhez pont a legmegfelelőbb időpontot választotta, október 23 reggelét. Hát mikor máskor? Szóval úgy döntött hogy nemes egyszerűséggel fogja magát és jól bealszik. Tette mindezt olyan sikeresen hogy semmire sem reagált. Anyuci elkezdett kávézni, aztán csokizni, aztán ugrálni, cigánykerekezni, szekrényt cipelni, követ törni, stb, stb, stb. Az eredmény egy nagy semmi. Doki felhív, mit csináljunk? Álmosan beleszól a telóba: Há be kell menni a kórházba megvizsgálni...
Itt aztán már össze-vissza sz*rtuk magunkat az ijedségtől, irány az ügyelet. Rongyolás fel a szülészetre, Simon nővér mondja leül, jön egy kis EKG, FBI, CIA, BKV....öööööö szóval pár vizsgálat. Eredmény: minden ok, csak jól elszunnyadt. Talán túl sokat bulizott a lelkem... Dokit hívjuk, mondjuk neki minden ok, erre ő továbbra is tompán: Há előfordul ilyen, de igazán csak az esetek 0,007%-ban van gond. HÁT KÖSZI, MEGNYUGODOTT A LELKEM !!!... Jött még a végén egy slusszpoén, Simon nővér mondja: A biztonság kedvéért meg kell ismételni a vizsgálatot, ehhez kellene reggelizni egyet. Kérdem én: Október 23-án? HOL? Választ nem kaptunk, szerencsére leltünk "nem annyira messze" egy ledurrant cukrászdát, ott egy kis pogácsa és cappuccino betermelését követően Babuci végre hajlandó volt néhányat tempózni, aztán megint csend, részéről ennyi volt a forradalmi hevület. Mi meg hulla fáradtan, kimerülve hazamentünk és aludtunk egy nagyot...